Vermont

Az első éjszakámat még nem a fogadó családomnál töltöttem, ezért reggel értem jött Barry a Rotary clubbomból, hogy átvigyen Wallingfordba, ahol a család lakik. Útközben áthaladtunk néhány falun és erdősebb részen. Elhaladtunk nagyon sok farm és különböző állatok mellett. A legtöbb embernek, aki itt lakik van  valamilyen állata vagy farmja (találkoztam már olyannal, akinek közel 300 tehene van és olyannal is, akinek áfonya farmja). Vermont az egyik legszebb hely, ahol életemben voltam. Rengeteg fa van és minden nagyon zöld. Állítólag ősszel gyönyörű ahogy az egész állam színessé válik és nagyon sok turista eljön, hogy ezt megnézze. Wallingfordot rengeteg hegy veszi körül, amiken télen síelni szoktak és az egészen keresztül folyik egy folyó.Nagyon sok kis falu van, amikben nem laknak annyian, hogy érdemes legyen iskolát építeni oda, így az iskolán (ahova én is járni fogok) a folyó menti több kisebb falu osztozik. Amikor megérkeztünk a családhoz és először találkoztunk gyerekek talán még egy kicsit meg voltak ijedve, de hamar feloldódtak. Először a legidősebb megmutatta a papagáját, aztán a 3 éves körbe rohangált és azt akarta, hogy mindent csináljak én is utána, aztán pedig papír propellerekkel "vágta" le különböző testrészeimet. Egyébként vele érdekeseket lehet beszélgetni, mivel én egy szót se értek kb abból amit mond szóval valakinek tolmácsolni kell, de megnyugtattak, hogy ne aggódjak, mert ők se értenek mindent amit mond. Az egyetlen AMERIKAI "húgom" nagyon izgatott volt, hogy náluk fogok lakni, mert ugye 3 fiú testvére van. Vele elég sokat játszottam (nem gondoltam volna, hogy egyszer angolul fogok műanyag lila pónikkal játszani). A legkisebb még nem beszél, csak annyit mond néha, hogy "look" és odamutat valahova, de nagyon nagylelkűen, ha bárhol valami ételt lát azt megfogja és odaadja valakinek. Az apuka valamennyit élt Romániában (volt Magyarországon is), szóval ő tudja a legjobban megérteni, hogy néhány dolog itt nekem mennyire más, mint otthon. Az anyuka is nagyon kedves és mindig megkérdezi (ebéd után is) hogy kérek e valamit enni. Az egész család nagyon aranyos és nagyon kedvesek és bár eléggé elfáradok a nap végére nagyon örülök, hogy itt fogok lakni velük.  Náluk nem az ebéd a nagy étkezés, hanem a vacsora, de akkor nagyon sokat eszünk és nagyon gyorsan. Ha néha előfordul olyan, hogy mindent megbírok enni, amit kiraknak a tányéromra, akkor is minimum negyed órával tovább vagyok az asztalnál, mint ők. Egyik este az apuka kitalálta, hogy ma úgy fog enni, mint egy "európai", szóval nagyon kicsi falatokat vet a szájába és néha lerakta az evőeszközt és mondta, hogy most vesz egy nagy levegőt és utána folytatja.  Tudtam, hogy van néhány állatuk, de kicsit meglepődtem, amikor elmondták, hogy összesen van 1kutya, 1papagáj, 3macska, 98nyúl, 101tyúk és nem tudom hány liba. A kert nagyon nagy és rengetgeg zöldség (főleg paradicsom) van. Itt folyton mindenki paradicsomot vagy valami paradicsomosat eszik. A kert végében van egy picike tó és nincs kerítés, szóval tovább lehet menni az erdőbe, ahol a gyerekek megmutatták, hogy mellyik fákranérdemes felmászni. Mindenki, akivel találkozok nagyon kedves és mindenki megkérdezi mindenkitől, hogy hogy van, amire mindenki azt válaszolja, hogy jól. Olyat is hallottam már, hogy valaki azt kérdezte a másiktól, hogy "Hogy vagy? Jól?". A faluban mindenhol amerikai zászlók vannak és  nem utcánként vannak megszámozva a házak, hanem az egész faluban minden számú házból csak egy van. A házunktól nem messzire van egy temető, ahol főleg katonák vannak eltemetve. Van nagyon sok nagyon szép bokor, amiken fehér virágok vannak, direkt azért hogy letörhess egyet és rátehesd valamelyik sírra. Van a temetőn belül egy pici tó is, ami nagyon széppé teszi az egész összképet.

Az utazás

Amikor elindultunk a reptérre egyáltalán nem volt érezhető a hangulaton, hogy 10 hónapig nem fogjuk látni egymást. Sajnos ezt akkor még nekem sem sikerült teljesen felfogni, mert miután a búcsú után átmentem a kapun és azt hittem, hogy a következő forduló után még látni fogom őket, de nem így történt, nagyon nagy hiányérzetem volt. Sanyi még utánamtelefonált, hogy zárjam be a hátizsákom aztán kidobatták velem a vizem, elvesztettem és megtaláltam a beszállókártyámat, de végül megérkeztem a kapuhoz. Arra számítottam, hogy itt még lesznek magyarok de sajnos csalódnom kellett. A gépen gyakorlatilag mindenki norvég volt. Azt sem nagyon értettem amit bemondtak a hangosbemondóba mert végig recsegett és érezhető volt, hogy aki beszél, annak nem az angol az anyanyelve(hanem a norvég), de végül valahogy megérkeztem Osloba ahol át kellett szállnom. Utoljára magyarul a mellettem ülő magyar-norvég házaspárral beszéltem, de velük is inkább angol/norvég/magyarul (érdekelne hogy ők otthon milyen nyelven beszélnek...). Osloban elég könnyen megtaláltam a kaput és utána ott üldögéltem előtte, amíg a gép felszállt. 8 órát töltöttem a repülőn, ami elég hosszú idő. Főleg az előttem lévő monitoron lévő játékokkal játszottam, amiket néha akaratlanul is abbahagytam és gondolkodtam. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki nehézzé tette nekem azt a 8 órát, (mert rá gondoltam), hogy az életem része. Amikor nem csináltam semmit a monitoron, akkor a légitársaság különböző uticéljairól ismétlődtek képek, szóval néhány percenként megjelent előttem a Parlament. A gép kb egy órával korábban leszállt, aztán másfél órát állt egyhelyben a reptéren, mire ki lehetett szállni. Ezután jött az utazás legnehezebb része: elérni, hogy beengedjenek az országba. Még a repülőn ki kellett tölteni egy lapot, amin bejelöltem, hogy van nálam kaja és amikor megkérdezték, hogy mi mondtam, hogy szendvics. Aztán megkérdezték, hogy mi van a szendvicsben én pedig mondtam, hogy sonka és sajt. Itt majdnem kidobtak az országból, mert azt hitték, hogy illegálisan húst csempészek mert azon a lapon valahol be kellett volna jelölnöm, hogy van nálam hús is(????). Egyszer még a kb 70 sorból a rosszaba sikerült beállnom, de végül kijutottam. A reptéren Jim(Rotary) várt, mert a családomban kicsi gyerekek vannak, én pedig későn érkeztem meg és a reptértől 3 órára laktak, szóval az első estét Jimnél töltöttem. Miközben Vermont felé mentünk megálltunk vacsorázni. Ez nagyon érdekes volt, mert miután leültünk egy nő odajött hozzánk és elmondta, hogy őt Jenifernek hívják és ma este ő lesz a pincérünk. Ezután mind a ketten megkérdeztük tőle hogy hogy van aztán ő is tőlünk. A kaja nagyon sok volt (szerintem a felét sem ettem meg), de Jim elmondta, hogy itt minden étteremben túl sokat adnak és hogy természetes, hogy a pincér dobozzal jön vissza és semmit nem visznek ki. Ez így is történt, mert Jenifer néhány perc múlva megérkezett 2 hatalmas dobozzal. Mire megérkeztünk és eljutottam az ágyig meglett a 24 órám alvás nélkül, amire nagyon büszke vagyok.