Szerintem nagy szerencsém van, hogy ebben az évben jöttem Amerikába, mert idén választások vannak. Bár otthon is elég sokat lehet róla hallani, de az nem olyan mint itt lenni. Itt ez az egyik legnépszerűbb téma, amiről beszélgetni szoktak, és nem csak a felnőttek, hanem a kisebb gyerekek is. Itt senki sem fél felvállalni a véleményét (ami gyakorlatilag mindenkinek ugyanaz), hanem mindenki teljesen nyíltan beszél róla, akár egy ismeretlennek is. Az iskolában van egy civics nevű órám, ahol az amerikai kormányról tanulunk és ott már többször is beszélgettünk a választásokról.A tanár óra elején megmondta, hogy senki ne mondjon személyes véleményt, ehhez képest óra végére gyakorlatilag mindenki álláspontja egyértelmű (és ugyanaz) volt. Voltam az egyik emberrel a rotary clubbomból színházban, ahol rövid Shakespeare jeleneteket adtak elő egymás után. Az egyik jelenetben egy ember jött be, mint Claudius (Hamlet) és elkezdett beszélni. Mindenki végig nevetett, meg tapsolt, bármit mondott (főleg egy Dánia és Norvégia közé építendő, norvégok által finanszírozott falról beszélt), mert az emberen egy Trump maszk volt. Előadás után mindenki fotózkodni akart vele és különböző helyekre, nagyon "vicces" képaláírásokkal posztolták. Az emberek nagyrésze akivel eddig beszéltem vagy fel van háborodva vagy szégyeli magát, hogy erre a szintre jutottak vagy ha más hozza szóba, akkor csak nevetnek rajta. Több embertől hallottam, hogy még soha nem volt ilyen rossz választás. Elég sokan mérgesek, mert van egy vermonti ember, aki majdnem a demokraták jelöltje lett és őt itt mindenki nagyon szerette és mindenki azt remélte, hogy indul függetlenül, de nem tette, ezért elég sokan azt mondják, hogy akkor is rá szavaznak, ha nem is jelölt. Én pedig örülök neki, hogy ebben az évben vagyok itt, mert nagyon érdekes és néha vicces itt hallani erről (már több tanórán is felmerült).
A választásokról való beszélésen kívül van még néhány érdekes dolog, amit órákon csináltunk. Például pszihológián az volt a feladat, hogy párosával kaptunk egy iskolában dolgozó embert (tanárok, titkárságon dolgozók, stb.) és ezt az embert meg kellett találni és megkérdezni tőle a kedvenc számát, ezután meghallgattuk az összeset és ki kellett találni, hogy melyik kinek a ledvenc száma. Én és, akivel voltam viszonylag jól jártunk, mert nekünk egy recepcióstól kellett megkérdezni, de voltak olyanok, akiknek be kellett kopogni egy órára és ott a diákok elött megkérdezni a tanártól a kedvenc számát.
Matekon, amit az első napokban tanultunk, az otthon szerintem hatodikos anyag lehet, szóval életemben először kb zseninek gondoltak egy matek órán. Sajnos mostmár ilyen szöveges feladatokat és koordináta rendszeres dolgokat csinálunk, amivel igazából nincs problémám, ha megértettem a feladatot. A tanár nagyon kedves és mindig próbálja elmagyarázni, hogy melyik matekos szakszó mit jelent és akkor sikerül beazonosítani és megoldani a feladatot, de így sokkal lassabb vagyok a többieknél.
Van egy óránk minden nap, egyszerre mindenkinek az iskolából, amikor semmit se csinálunk, de ha valamit nem értesz valamilyen tantárgyból, akkor lehet menni tanárokhoz kérdezni.
Igazából mindegyik órámat nagyon szeretem, mert érdekesek és teljesen mások, mint otthon. Amikor a tanárok beszélnek, olyankor gyakorlatilag mindent értek, viszont ha olvasni kell valamit ahhoz kell egy kis idő, hogy felfogjam (tankönyvekben sokkal nehezebb szavak vannak, mint amit beszédben bárki használ).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése